ÖNÁLLÓ VÁLLALKOZÓK LESZNEK A JÖVŐ MUNKAVÁLLALÓI?

Érdekes legyen, szeressem csinálni – ez az egyik legfőbb elvárás a mai tizenévesek részéről, már ami a jövőbeni munkahelyüket illeti. Emellett egyre nagyobb bennük a motiváltság a szabadságra, a mai értelemben vett kötött munkaidő átalakítására, a tér és idő kitágítására, ezért attól sem riadnak vissza, hogy önálló munkahelyet teremtsenek önmaguk számára. De mit kezdenek a munkaerőpiac átalakulásával a munkáltatók?

projít na článek

Mi mozgatja a forintot a nyár folyamán?

Az elkövetkezendő hónapokban továbbra is jelentősen érzékelhetőek lesznek a Brexit hatásai. A következő tárgyalások Nagy-Britannia és az Európai Unió között kulcsfontosságúak lesznek, ugyanis azokon dől majd el, mennyire marad szoros a gazdasági együttműk

projít na článek

Heti piaci elemzés 2020.12.21. – 2020.12.23.

- Ez az idei év utolsó heti riportja. Kellemes karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog új évet kivánunk! - Kétséges, hogy sikerül megállapodni a brit kormánnyal a Brexitről. Továbbra is nagyok a nézetkülönbségek a halászat, az egyenlő versenyfeltételek és

projít na článek

EGYMILLIÁRD FORINT A KKV-K TŐZSDEI BEVEZETÉSÉHEZ

A kis- és középvállalkozások pénzügyi ismereteinek, önálló külső finanszírozási képességének növelésére, nemzetközi hálózatosodásuk elősegítésére, a nemzetközi piacokon történő megjelenésére, továbbá tőzsdei jelenlétének erősítésére 1 milliárd forintos ke

projít na článek

Ha nő a foglalkoztatottság, akkor miért nincs, aki dolgozzon?

Érdekes ellentét jelenik meg a KSH részletes tanulmányából, amelyben a 2017-es évet dolgozta fel: miközben Magyarországon dinamikusan nőtt a foglalkoztatás, fokozódott a munkaerőhiány is. Ez azt jelenti, hogy ugyan javultak a munkaerőpiaci mutatók, de a m

projít na článek

SZIGORÚBBAK LESZNEK A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELMÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK

Minden idők legszigorúbb szabályai léphetnek életbe jövőre a személyes adatok védelmével kapcsolatban Magyarországon. Az Európai Unió még 2011-ben készített egy iránymutatást arra vonatkozóan, hogy a cégeknek miként kell biztonságosan kezelniük ügyfeleik

projít na článek